A tömegben igazad is lehet

Egy budapesti egyetem előadótermének ablaka tárva nyitva, párkányán a tanár ül, dohányzik. A szálat úgy tartja kezében, mint katonák az éjszakai lövészárokban, a parazsat takarva az ellenség szeme elől. De most reggel van, napsütés, ellenség sehol. Csak a portással találkozott befelé jövet, ő nem fogja rárúgni az ajtót.

Egy diáklányra vár, aki harmadszor fut neki a vizsgának. Másoknak elsőre sikerült. Vagy rettentő buta, vagy a tételek közelébe sem került.

Mindkettő. Buta, szarik az egészre, de gyönyörű.

„Don’t stand so close to me”, dúdolja, miközben a parketta napsütötte sávjáról a füstjelzőre emeli tekintetét.

Te sem fogsz elárulni, ugye.

Tegnap kint volt egy tüntetésen. Meglepte a hatalmas tömeg. Természetesnek kellene lennie, hogy ő, az értelmiségi mintapéldánya, egy két lábon járó könyvtár, az irodalom- és kultúratudományok doktora utcára megy az elnyomó, korrupt hatalom ellen, lazán vállára vetve könyöknél kikoptatott tweedzakóját… És mégis, valahogy tájidegennek érezte magát a mosolygó, skandáló fiatalok között.

Tudják, hogy igazuk van. Ezért van humoruk és erejük. Ezért tudnak egyszerre boldogok és dühösek lenni.

Hogy a tanár? Se nem dühös, se nem boldog. Utoljára ugyanilyen fiatalon tüntetett, de annak már húsz éve, és akkor is leginkább egy lányt követett.

A legnagyobb lázadás ilyenkor egy könyvtárban olvasni.

Eszébe jut, hogy két hete tartozik egy könyvvel. A vizsgázó késik, de így volt idő a cigire, aminek elnyomott csikkjét éppen zakózsebébe csúsztatja. Még mindig az ablakban ülve a szemközti teret kémleli, hátha arról jön a diáklány.

Most nyugodtan megbámulhatnám.

A tegnapi tömegben összefutott régi barátjával, kollégájával. Jót röhögtek vonulástól fájó derekukon, és inkább beültek egy borozóba. Ezért zúg most a feje, és ezért érezte kényszernek, hogy rágyújtson ott is, ahol tilos.
A barát állást ajánlott egy vidéki egyetemen. Több pénz, jobb albérlet. „Mindent el tud intézni.”

Azoktól kapta a helyét, akik ellen tüntetünk… De barom lennék nem elfogadni. Nincs, ami itt tartson, csak a város. Folyton ez van, felköpünk és aláállunk. 

A lány már negyed órája késik. Belefér még egy szál. Talán a parlamentet védő rohamrendőrök majd rárúgják az ajtót, gondolja a tiszta, kék ég felé fújva füstjét. Forradalmaknak kedvez az idő.

Megbüntetnek a cigiért, az üvöltözésért, a vonulgatásért… Ó bassza meg.

Eszébe jut, hogy a borozóból hazafelé, egy „Kurva anyátok!” kiáltást eleresztve, erősen ittas állapotban két parkoló autó közé vizelt. Be sem fejezte, a közteresek már a háta mögött álltak. „Lépjen elő!” Ötezerre akarták büntetni, zsebbe hárommal megoldódott. „Ha a kutyáknak lehet, nekem miért nem?” – hangzott a legerősebb érv, mire a válasz – „Ha nekem kellett volna, én is idepisálok, Uram.” Ezután került elő a pénztárca. Rémesen ég a gyomra, de nem csak a bortól és a másnaptól. Reflux. Mindig úgy képzelte, ez olyan értelmiségi betegség, mint a gerincferdülés, a lúdtalp vagy a depresszió. Viszont a háziorvos nem fogja felírni újra a gyógyszert, amíg nem szerez igazolást a gasztro-orvostól.

Majd a nővérkével beszélek. Csak el lehet intézni… Nem megyek vissza a kórházba egy kurva receptért.

Végre nyílik az ajtó, a tanár a dekket reflexből az utcára hajítja. Huszonöt percet késett a lány. Könnyes szemekkel, combközépig érő szoknyában, kirakott mellekkel áll meg a küszöbtől egy lépésre. A tanár nem kel fel az ablakból.

Csak a magas sarkú hiányzik.

– Ne haragudjon, Tanár Úr.

– Nem haragszom, de miért pityereg? – kérdi fásult hangon.

– Nem tudtam készülni…

– Áh… Had találjam ki, tüntetett.

– Igen… – fel sem néz cipője orráról.

– Én is, képzelje.

A lány hangja hirtelen megélénkül, felcsillanó szemét a tanárra emeli.

– Én hajnalig is kint voltam!

– Aham… Mindent a nemzetért…

A lány lelkesedése azonnal szertefoszlik a hangsúlytól. Újra halkan szól.

– Igen.

A tanár egy volt kollégájára gondol. Rájuk nyitottak, ahogy a nagyelőadóban egy hallgatójával csinálták a katedrán.

Szopok, nyalok a kettesért, régi szlogen…

– Ma is kimegy vonulni?

– Igen! – feleli ismét bizakodva.

– Hol is kezdődik?

– A Várban!

Buda… Oda jegy kéne. Faszom, majd bliccelek. Legalább kijárom a másnapot.

– Tudja mit? Megadom a kegyelem kettest, csak mert harmadszor is eljött. Csak könyörgöm, többet ne lássam.

– Köszönöm, köszönöm! – kiáltja, és önkéntelenül tesz két lépést a tanár felé.

– Na, menjen… Buktassa meg ezeket a korrupt, csaló rohadékokat. A lány hálálkodva kisiet a teremből, a tanár újra rágyújt.

A tömegnek akkor is igaza van… Ezért szedi maga után a szemetet, és nem kukákat borogat. Ezért nem kocsikat gyújtogat, csak propagandairatokat. Ezért a fesztiválhangulat.

A tanár leveszi könyöknél kikoptatott tweedzakóját, hogy lazán a vállára vesse.   

A tömegben igazad is lehet
Tagged on: