Első bejegyzés

Ennek is eljött az ideje. Teleírtam a rettenetes üres, fehér papírt, és most várom a következményeket.

Kár tagadnom, hogy félek. Félek, hogy végérvényesen lelepleződöm. Elhúzódik a függöny, hogy elkezdődjön a színjáték, amiben én játszom az írót, és attól tartok, a csattanóval kiderül majd, hogy szélhámos vagyok. Végül is a művész játékos ember, és bár nem állíthatom, hogy művész vagyok, de nem szabad túl komolyan vennem magam.

Ugyanakkor a játék ellentéte egy nagyöreg szerint nem is a komolyság, hanem a valóság. Mi másról szólna a történetem – a könyvé és az én, személyes történetem egyaránt –, mint a valóság előli menekülésről. Visszamenekülésről valami kevésbé töredezett, kevésbé átláthatatlan felé. Nem kéne leírni, hogy a teljesség felé… Valami vitális szabadság felé… Magamon kívülre.

De a fejemet megrázva, mindent összevetve, csak írtam egy kisregényt. A szöveget szerkesztették, a borítót megtervezték, engem lefotóztak, ezt az oldalt elindították… Hát itt vagyok én, lekötelezvén.

Első bejegyzés