Egy összepillantás hosszú története

 

Pauer Emánuel: Összepillantás

„Péntek éjjel, szombat hajnalban nem tudok aludni. Virrasztanak bennem az elmúlt órák zavaros hangjai is, szevaszok és hogy vagyok, cipők kopogása, dugók pukkanása, zongoraszó, egy visító röhögés, női sikkantások, ajtócsapódások, pohárcsörömpölések.

Az ajtó alatt még az ágyam lábáig ér a villanyfény füsttel kevert sárgája. Cigi és más, fura, ismeretlen szagok, illatok. Felkelek, hallgatózom. Fáradt csend. Bízom benne, hogy kint találom apámat.

Mintha idegen helyre érnék, ahogy óvatosan kinyitok a szobából. Egy felborult szék, egy összetört pohár szilánkjai, vörös foltok a padlón és fekete lábnyomok. Mindenhol világosság, az árnyékok a tárgyak alá kúsztak.”